Hírek

Általános iskolás gyerekeknek mutattak be látványos, érdekes kémiai kísérleteket a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának munkatársai az intézmény Díszudvarán hétfőn. A rendezvénnyel egyrészt a Föld napjához kapcsolódtak, másrészt igyekeztek kedvet csinálni a gyógyszerész hivatás elsajátításához.

A kutatói munka gyakorlati tapasztalataival ismerkedhettek meg a DE Környezetanalitikai Kutatócsoport laboratóriumában, a Biomérnöki Tanszék fermentor parkjában, valamint az Immunológiai Intézetben tett látogatásuk során a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium diákjai. A középiskolások találkoztak a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány (GTIDEA) Kiválósági PhD Ösztöndíjasaival is, akiktől a kutatói pálya lehetőségeiről hallhattak.

Talentum-díjat kapott Matta Csaba, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának adjunktusa. A Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) a kitüntetéssel a kutató kiemelkedő tudományos tevékenységét ismerte el.

Tíz város 36 iskolájából, több mint száz pedagógus érkezett a Természettudományos Tárgyakat Tanító Középiskolai Tanárok Fórumára. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának rendezvényén a természettudományokkal kapcsolatos érettségi követelményrendszerről és a komplex természettudományos tárgy bevezetéséről is szó volt.

Osztrák és lengyel hallgatók, valamint oktatók tanulmányozták a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar munkáját az Erasmus+ BIP program keretében. Az egyhetes szeminárium alatt a hazai gyógy-, óvoda- és szociálpedagógia elméleti és gyakorlati hátterével ismerkedhettek meg a hajdúböszörményi karon, valamint annak partnerintézményeiben.

A Debreceni Egyetem hallgatói és kutatói közül került ki hazánk legtöbb Fulbright ösztöndíjasa – hangzott el a világ legrangosabb ösztöndíjprogramjának idei pályázatait bemutató tájékoztatón a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodájában. A Fulbright révén évente 25 hazai hallgató, kutató, illetve oktató számára nyílik lehetőség tudományos kutatói munkára, szakmai tapasztalatszerzésre az Amerikai Egyesült Államokban.

Negyedik alkalommal volt házigazdája a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenynek. Az ötvenhatodik alkalommal megrendezett rangos megmérettetés fináléjára hazánk minden pontjáról érkeztek diákok, akik személyesen ismerkedhettek a DE TTK által kínált képzési, valamint infrastrukturális lehetőségekkel.

A Debreceni Egyetem működési struktúrájának elmúlt tíz évben történt átalakulásáról, az intézmény oktatásban és kutatásban elért eredményeiről, a nemzetközi együttműködések fontosságáról és az iparral összehangolt innovációs tevékenységéről számolt be Szilvássy Zoltán rektor az FM90 Campus Rádió Városi Élet című magazinműsorában adott interjújában. Az egyetemi vezető arról is beszélt, hogy mi jelentheti az intézmény számára a fejlődés kulcsát a jövőben.

Meghirdette a tudományos életpályát ösztönző elismerések idei pályázatait a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány. Ebben az évben is a kuratórium hozza majd meg a végső döntést arról, hogy kik érdemesek a Publikációs Díjra, a Kiválósági PhD Ösztöndíjra, valamint a GTIDEA Professzora címre.

A tudományos folyóirat idei első száma önálló blokkban foglalkozik – többek között – a magyar őstörténeti és nyelvtörténeti, jogbölcseleti, valamint társadalomtörténeti kérdésekkel. A kiadványban a tudományos élet hírei mellett filmkultúrával és városépítészettel kapcsolatos írásokat és négy recenziót is olvashatnak az érdeklődők.