Hírek

Folytatódott az új professzorok bemutatkozó sorozata a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) és a Bölcsészettudományi Doktori Tanács szervezésében. November 25-én, kedden Engler Ágnes professzor tartott székfoglalót a Főépület Karácsony Sándor termében.

Kimagasló tanulmányi és tudományos tevékenységéért a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán tizenegy hallgató kapta meg idén a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. A fiatal tehetségek több helyszínen, Debrecenben és Nyíregyházán vették át elismerő okleveleiket.

Idén minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a Debreceni Egyetem Kémia Koordinációs Intézete által meghirdetett „Kémia felkészítő középiskolásoknak” program iránt. Ebben a tanévben több mint háromszázötvenen jelentkeztek a kurzusra.

DBA (Doctor of Business Administration) szövetséget alapít a Pannon Egyetem és a Debreceni Egyetem, az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken írták alá a két intézmény vezetői Veszprémben. Az üzleti doktori képzés jelenleg csak ezen a két egyetemen elérhető hazánkban.

Érzelem és politika címmel tízrészes podcast-sorozatot készített a középkori királyok szerelmi életéről a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézet Memoria Hungariae kutatócsoportja. Az ismeretterjesztő kisfilmek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Mecenatúra pályázata keretében a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) közreműködésével valósultak meg.

Elstartolt a DExpo, a Debreceni Egyetem központi beiskolázási rendezvénye, amely immár 20. alkalommal nyitotta meg kapuit a továbbtanulás előtt álló középiskolások és szüleik előtt. A kétnapos rendezvényen a felsőoktatási intézmény képzési portfóliójával, szolgáltatásaival és az egyetemi élet sajátosságaival ismerkedhetnek az érdeklődők.

A környezeti antimikrobiális rezisztenciáról, valamint a háziorvosi ellátásban történő felelős antibiotikum-használatról is szó volt a Nemzetközi Antibiotikum Hét részeként a Debreceni Egyetemen rendezett szakmai tanácskozáson. A szakemberek az antibiotikumok, az infekciókontroll legfontosabb eredményei mellett járványügyi kerekasztal-beszélgetéseken vitatták meg a legfontosabb feladatokat.

A hallgatói és oktatói motiváció növeléséről, valamint az ipari és üzleti szektor bevonásáról is szó volt a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán tartott Körforgásos gazdálkodás és energia hatékonyság CEEPUS Network találkozón. A nemzetközi szakmai egyeztetésen hét ország szakemberei vettek részt.

Falevél, fanedvek és méz – ilyen és hasonló, úgynevezett nem konvencionális bioindikátorok azonosítása a célja annak a projektnek, amely a Temesvári Műszaki Egyetem és a Debreceni Egyetem együttműködésével indult. A kutatók azt vizsgálják, mennyire alkalmasak ezek az anyagok a városi környezet állapotának nyomon követésére hosszútávon a két régióban. Egy stratégiai akciótervet is összeállítanak, ami a későbbiekben rutin elemzésben is alkalmazható lehet.

Őrzi hazai vezető pozícióját a QS fenntarthatósági rangsorán a Debreceni Egyetem: az angol rangsorkészítő, Quacquarelli Symonds által kedden publikált Sustainability 2026 világranglistáján legjobb magyar intézményként a 322. helyet szerezte meg. Az ugyancsak kedden nyilvánosságra hozott Shanghai Ranking Subject legfrissebb tudományterületi listáján a DE az ökológia területén a 301–400-as kategóriába kerülve szintén a legjobb hazai egyetemként végzett.